Sikertelenségből sportkarrier – Hogyan történt?

Ki ne álmodozott volna már szebb életről, jobb jövőről? Cason Sharrod életét egy pár hallókészülék fordította a magányból, a kirekesztettségből és a lenézettségből a népszerűség és a sportsikerek felé. Hogy hogyan történt mindez a fiatal fiúval, most elmeséljük.

Sikertelenségből sportkarrier

Tovább

  

“Újra hallok” – Egy hét a már régen feledésbe merült hangok társaságában

A hallókészülék próbahordási időszak arra szolgál, hogy az érintett páciens otthoni és munkahelyi környezetben is kipróbálhassa a hallásspecialisták által javasolt hallókészülékeket. Érdemes ilyenkor jegyzeteket készíteni a tapasztalatokról, hogy minél pontosabb visszajelzést tudjunk adni a szakembereknek, akik ezeket az információkat felhasználhatják arra, hogy szükség esetén egy másik készüléket javasoljanak, illetve az adott készüléken minél pontosabb beállításokat végezhessenek.  Egy budapesti hallásközpont kollégáitól: Vicsorek-Lakatos Gabriella hallásspecialistától, és Gecse Barbarától kaptam ezt a kis “naplórészletet”.

napló írás.jpg

Tovább

  

Mennyibe kerül a hallókészülék? – II. rész

Hallásproblémája van, és ezt be is ismeri. Rászánta magát, hogy megoldást keres. De mennyi az annyi? Sorozatunk előző részéből megtudhatta, hogy milyen esetekben vehetjük igénybe  az OEP támogatást, és ez a hozzájárulás mekkora könnyebbséget jelenthet számunkra. Most arról írunk, hogy hol érdemes vásárolni, milyen időközönként vehetjük igénybe a támogatást, és hogyan lehetséges az, hogy valaki 0 Ft-ért hallókészüléket vásárol?

hallokeszulek_ar_2.jpg

Tovább

  

Zéró tolerancia: megverte nagyothalló szomszédjait, mert hangosan hallgatták a televíziót

A mai hírfolyamban döbbenetes hírt közölt az Index.hu. Azt írják, hogy Nagykanizsán megverte szomszédjait, nagyothalló és siketnéma – gyerekeket, nőket –  egy ittas ‘férfi’, mivel azok hangosan hallgatták a televíziót. Hogy miért írok a blogon erről a kétségkívül gyáva és aljas cselekedetről? Azért mert ez újabb és újabb kérdéseket vet fel, ha a hallásproblémákkal élőkkel kapcsolatos elfogadásról és toleranciáról beszélünk. De ne szaladjunk ennyire előre.

Zéró tolerancia.jpg Zéró tolerancia

Tovább

  

Vezessünk naplót a hallókészülék próbahordás alatt!

A napokban ismét kaptam egy próbahordási naplót, ezúttal a székesfehérvári hallásközpont kollégáitól: Kiss Virág hallásspecialistától (blogunk állandó szakértő szerzőjétől), és Balda Edittől. Egy kedves ügyfelük, Bodorné Sánta Mária hozzájárulásával tesszük most közzé az írást, amelyet a hallókészülék  próbahordási időszak alatt készített a hölgy. De miért van annak jelentősége, hogy a hallókészülék próbahordás tapasztalatait részletesen rögzítsük?

hallokeszulek_probahordas_naplo

Tovább

  

Bugyigumi, sírváza, nagyothalló készülék

Soha nem gondoltam volna, hogy mindenféle kényszerítő eszköz nélkül vagy netán egy elveszített fogadás eredményének hiányában egyszer magamtól leírom azt a szót, hogy bugyigumi. Egyelőre a sírvázát is csak óvatosan ízlelgetem, de hogy ezt a két szót egy szakmai blogon, a hallókészülékekkel kapcsolatban fogom monitorra vetni, arra körülbelül akkora esélyem volt, mint Kertész Vili bácsinak a zenei karrierre.

Tegnap azonban olyan szórólapot talált kolléganőnk a postaládájában, ami mellett nehéz lenne szó nélkül elmenni.

Tovább

  

Egy jó hír a szakállas banánok korában: kiemelt téma lett a hallás hazánk leglátogatottabb egészségügyi portálján

Az agyonrajongott szakállas nőimitátorok, a kreativitás Csomolungmáját ostromló banánevő focisták és a hallásproblémák kezelésére tökéletesen alkalmatlan mini halláserősítők világában igazi felüdülést jelent valami igazán jó hírről beszámolni. Bár ennek a hírnek nem lesz akkora sajtóvisszhangja, mint mondjuk a Sterling ügynek, mégis jó érzés egy olyan projektben részt venni, amivel rengeteg embernek segíthetünk információhoz jutni, és a hallásproblémájának megoldásán keresztül közvetve visszaadni a jobb minőségű élet reményét. Szóval örülünk, Vincent!

Tovább

  

Mennyibe kerül a hallókészülék? – I. rész

A hallásproblémával élők nagy része nehezen fogadja el a tényt, hogy hallókészülékre van szüksége. Ha még nem is szántuk rá magunkat a vásárlásra, tájékozódni már a vizsgálat előtt is érdemes. Most induló sorozatunkból megtudhatja, hogy milyen költséggel jár egy hallásvizsgálat, és mennyibe kerül egy hallókészülék. Ebben a részben arról írunk, hogy ki jogosult a támogatásra, mekkora könnyebbséget jelent ez számunkra, és hogy mennyibe kerülnek az OEP által támogatott hallókészülékek.

 hallokeszulek_ar_1.jpg

Tovább

  

Tinnitusosok tízparancsolata

  1. Fontosabb és szebb dolgokra gondolj, mint állandóan a fülzúgásra
  2. Vedd kezedbe életed irányítását, a fülzúgást felejtsd el.
  3. Szánj több időt családodra, barátaidra, partneredre.
  4. Próbálj többet mozogni, sétálni, sportolni, hiszen a mozgás az élet.
  5. Zárd be a múltat egy páncélszekrénybe, hiszen úgysem tudsz változtatni rajta.
  6. Zárd el a jövőt magad elől, hiszen ki tudja, mit hoz a holnap.
  7. Élj a jelenben, élj a mának. Ami biztosan a tiéd, az felkeléstől a lefekvésig terjedő idő.
  8. Élvezd a még megmaradt természetet. Csodáld a fákat, növényeket.
  9. Tudatosan figyelj a külső zajokra, kezdetben rövid, majd egyre hosszabb ideig.
  10. Segíts másoknak, hiszen a jótékonykodás hangulatjavító.

tinnitus_10_parancsolat.jpg

Tovább