Általában a betegségeinket szeretjük magunkban megélni. Titkoljuk a külvilág elől, magánügyként kezeljük. Azt hiszem, ez így természetes. Csak azokkal osztjuk meg, akik közel állnak hozzánk, és akik segíthetnek a gyógyulásban. Vannak azonban olyan betegségek, állapotok, amelyeket magunk nem veszünk észre, vagy nem akarunk észrevenni. Környezetünk ugyan figyelmeztet, ad visszajelzést, de makacsul ragaszkodunk az általunk egészségesnek vélt állapothoz.

Ismerünk olyat, akinek hallásproblémája van

Ilyen a fokozatosan romló hallás is, az érintettnek alig tűnik fel, megszokottá válik, és hajlamos környezetét hibáztatni: sutyorognak, nem beszélnek érthetően, hadarnak, úgy beszélnek, hogy ő ne hallja. Az ebből eredő konfliktusok, sértettség, a meg nem értettség akár a környezettől, a hozzátartozóktól való elfordulásig fajulhat.

Azonban a közvetlen környezetből érkező visszajelzések ráirányítják az érintett figyelmét a problémára, és idővel hajlandó lesz változtatni a kialakult hallásproblémán. Ha már eddig eljutottunk, ne engedjük el szerettünk kezét. Kísérjük el a hallásvizsgálatra, hallgassuk meg az eredményt, a javaslatot. A hallásjavító eszköz kiválasztásában is sokat segíthetünk, hiszen jobban ismerjük igényeit, milyen életvitelt folytat, hogyan ért a műszaki berendezésekhez, mennyire tudja jól kezelni az apróbb tárgyakat. A készülék láthatósága sok esetben ijesztő lehet, ma már vannak olyan picike eszközök, melyen teljesen elbújnak akár a fülben, akár a fül mögött.

Hozzátartozóként már a készülék beállítása közben fel tudjuk mérni, hogy mennyit segít a készülék. Kérdéseket tehetünk fel, megfigyeljük mennyivel hall jobban a korábbiakhoz képest. Így magunk is megbizonyosodhatunk a pozitív változásról.

Sokszor tapasztalom, hogy az idősebb emberek félnek a hallókészüléktől. Attól félnek, hogy elrontják, nem tudják megtisztogatni, nem tudják majd önállóan kezelni. A hallásspecialista részletesen megmutatja, és gyakoroltatja a készülék használatát, és minden szükséges tanáccsal ellátja a leendő készülékviselőt. Bizonyos esetekben – rossz látás, vakság, remegő kezek, feledékenység – szükség van a család segítségére. Úgy látom, hogy akár a házastárs, a gyermekek, az unokák is  szívesen átvállalják a hallókészülék körüli teendőket. Ne féljünk tehát kérdezni, és figyeljünk, mert a megszerzett tudásunkkal hozzájárulhatunk a sikeres készülékviseléshez magunk is.

A készülék kezelésén túl a hangokhoz való hozzászokásban is támogatást nyújthatunk. A készülékkel olyan hangokat hallhat a viselője, amelyektől a csendben töltött évek alatt elszokott, és nem tudja beazonosítani a hangforrást, nem tudja mit hall. Ilyenkor megmutatjuk az ismeretlen hangot, megbeszéljük vele, hogy mit hallott (óraketyegés, hűtő zúgása, ajtónyikorgás, lépteink hangja, madárcsicsergés).

Beszélgetéseknél ha nem ért minden egyes szót, vissza-visszakérdez úgy, hogy a készülék a fülben van, türelmesen ismételjük meg mondandónkat. A hangos beszéd sem készülék nélkül, sem készülékkel nem hozza meg a kívánt jó beszédértést. Ezt az magyarázza, hogy a hallósejtek káros működésével a halk hangok nem hallhatók, a hangos hangok bántóbbak, erősebbnek tűnnek mint amilyenek valójában. Ilyenkor lassabban, tagoltabban beszéljünk, esetleg más kifejezéseket alkalmazzunk.

A hallókészülékek időről-időre állítást igényelnek, ez függ a hozzászokás mértékétől, és az esetleges hallásállapot változástól. Tapasztalatainkat érdemes megosztani a hallásspecialistával, így megkönnyítjük a készülék finomhangolását.

A készülékkel meg kell tanulni hallani. Csak türelemmel, gyakorlással érhetjük ezt el. Sokszor a hozzátartozók szerepe éppen olyan fontos, mint a jól beállított hallókészülék rendszeres viselése.

>> Kapcsolódó cikkek:

  

Szólj hozzá!

  • Akos Szoda

    Az idős rokonom csak akkor teszi be a készüléket, ha rászólunk. Inkább hangosít a tv-n…

Ajánlott bejegyzések