A jelen kor hallókészülékei már tartalmazzák a mesterséges intelligencia csíráit, de én még emlékszem azokra az időkre is, amikor még csak csavarhúzóval tudtuk beállítani a hallókészülékeket. Most induló sorozatunkban a hallásjavító készülékek történetét, fejlődését szeretnénk bemutatni: mechanikus, elektromos, elektronikus és digitális eszközöket. Egy kicsit kalandozzunk vissza a múltba; mindig is léteztek nagyothalló emberek, akik szerettek volna megoldást találni hallásproblémáikra…

hallokeszulek_tortenelem_1.jpg

Az ember már a múltban is elég találékony volt ahhoz, hogy megtalálja azokat a módszereket, melyek segítik őt, hogy minél inkább együtt tudjon élni a halláscsökkenésével.

Amíg még nem létezett semmiféle eszköz ennek a problémának a kiküszöbölésére, addig maradt az ember tenyere, ami mindig kéznél volt. Ezekben a kezdeti időben az érintettek a fülkagyló mögé illesztett tenyerüket használták a hangok felerősítéséhez, így jobban hallották a levegőn át terjedő hangokat, illetve a beszédet.

Későbbiekben bizonyos tengeri kagylók, csigák kemény házát és a szarvasmarha tülkét használták, melyek alkalmasak voltak a hangerősítésre. Valószínű, hogy ezek voltak a hallótölcsérek ősei.

kagylo_1.jpgkagylo_2.jpg

 

Mechanikus eszközök

A XVIII. században már megjelentek az akusztikus trónok/székek, melyek számos királyi családnál népszerűek voltak, ám a lakosság nagyobbik részének nem volt lehetősége beszerezni egy ilyen drága eszközt. Mindemellett ezek a “halláserősítő” ülő alkalmatosságok nem voltak túlzottan praktikusak: a karfában lévő nyílásba kellett beszélni, majd a beépített csöveken keresztül jutott a hang a fülbe.

akusztikus_tron.jpgakusztikus_tron_2.jpg
Fotók: universovisual.webnode.com

A XIX. század elejére különféle anyagokból (fából, fémből) készült, és különböző formájú, trombitához, szájtölcsérhez vagy egy szarvhoz hasonlító hallócsövek egész sora került használatba. A hangok egy hosszú, vékonyodó csövön keresztül jutottak a fülhöz, és csak akusztikai erősítésük volt. A hallócső a hangvisszaverődés elvén működött: a hanghullámok a tölcsér alapjától a csúcsa felé haladva és a falról többször visszaverődve összegyűlnek, és így tömörebben, azaz hangosabban jutnak a fülbe. A beszélőnek közvetlenül a tölcsérnél kellett lennie, a nagyothalló a cső vékony végét a fülébe dugta.

A hallócső használata a XX. század első negyedéig igen elterjedt volt, legfőképpen az időskori nagyothallás során.

hallocso_2.jpghallocso_1.jpg
Fotók: antiquescientifica.com, phisick.com

 

hallocso_3.jpghallocso_5.jpghallocso_4.jpg
Fotók: manchesterconfidential.co.uk, horkol.hu

A leghíresebb hallócsövet talán Beethooven viselte, melyet Johann Melzel feltalálótól kapott 1814-ben.

beethoven.jpg
Fotó: seniorplanet.org

Később olyan kisméretűvé váltak, mint az akkori mindennapi tárgyak: legyező, volt köztük fejre csatolható, sétapálca, sőt a két fülre kapcsolható tölcsér is.

 

hallajavizo_legyezo_2.jpghallasjavito_legyezo.jpghallasjavito_1.jpg

 

hallasjavito_3.jpghallasjavito_2.jpg
Fotók: clearlyhearing.com, seniorplanet.org

  

Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések