A mai hírfolyamban döbbenetes hírt közölt az Index.hu. Azt írják, hogy Nagykanizsán megverte szomszédjait, nagyothalló és siketnéma – gyerekeket, nőket – egy ittas ‘férfi’, mivel azok hangosan hallgatták a televíziót. Hogy miért írok a blogon erről a kétségkívül gyáva és aljas cselekedetről? Azért mert ez újabb és újabb kérdéseket vet fel, ha a hallásproblémákkal élőkkel kapcsolatos elfogadásról és toleranciáról beszélünk. De ne szaladjunk ennyire előre.
Zéró tolerancia
Az agyonrajongott szakállas nőimitátorok, a kreativitás Csomolungmáját ostromló banánevő focisták és a hallásproblémák kezelésére tökéletesen alkalmatlan mini halláserősítők világában igazi felüdülést jelent valami igazán jó hírről beszámolni. Bár ennek a hírnek nem lesz akkora sajtóvisszhangja, mint mondjuk a Sterling ügynek, mégis jó érzés egy olyan projektben részt venni, amivel rengeteg embernek segíthetünk információhoz jutni, és a hallásproblémájának megoldásán keresztül közvetve visszaadni a jobb minőségű élet reményét. Szóval örülünk, Vincent!
Azt hiszem, a hallással kapcsolatos témákat tekintve nincs ennél kényesebb. Minden leírt vagy kimondott szónak hatványozott súlya van. Valamiért mindenki ódzkodik attól, hogy úgy fogalmazzon, ahogyan azt valójában gondolja, vagy egyszerűen kerüli a véleménynyilvánítást. Itt az ideje viszont elkezdeni beszélni róla, írni, értekezni és hozzájárulni valamilyen módon ahhoz, hogy társadalmi szintű változást érjünk el. A poszt hosszú lett, ezért két részletben fogjuk leközölni. És nem a hallássérültekről szól.
Itt az ideje tisztán látni. És szerintem hallani is.
Biztosan mindenki nagyon örül neki, hogy beköszöntött a jó idő. Nem szeretnénk ünneprontók lenni, ám úgy gondoljuk, hogy fontos beszélni róla, hogy a napsütéses meleg napok nem csupán a strandszezont, a külső hallójárat-gyulladás szezonját is elhozza számunkra. Ez a betegség legtöbbször a strandolás, a vízbe merülés kapcsán alakul ki, és nem kíméli sem a kicsiket, sem a nagyokat.
HallA?sunk egA�szsA�ge A�rdekA�ben elengedhetetlen a fA?leink napi A?polA?sa, tisztA�tA?sa. Azonban nem mindegy, hogy mindezt hogyan tesszA?k, a helytelen technika vagy eszkA�zA�k alkalmazA?sA?val ugyanis tA�bb kA?rt okozhatunk, mint hasznot. A�sszegyA�jtA�ttA?nk nA�hA?ny fontos alapszabA?lyt annak A�rdekA�ben, hogy sA�rA?lA�s A�s kA?rokozA?s nA�lkA?l tisztA�thassuk meg fA?leinket.
A mindennapi orvosi munkám során számtalan különféle érdekes, és egyben roppant tanulságos esettel találkozom. Az általános tapasztalatom az, hogy a kreatív magyar ember szereti maga megoldani a problémáit, ezért nem szívesen fordul orvoshoz, csak ha már nagyon nagy a baj. Különösen, ha a hallásával nem stimmel valami. Bezzeg, ha a szemével kapcsolatosan észlel valami változást, azonnal rohan…
Kedves, idős barátom kálváriáját osztom most meg Önökkel.
Pertl Petra, a Hallásspecialista Blog főszerkesztője kért meg, hogy az elsőt írjam meg én. Örömmel – válaszoltam neki szinte azonnal, majd’ két hónap gondolkodás után. Mert, hogy vannak itt ezek a dolgok az elsővel kapcsolatban.
A látszat ellenére itt állunk a rajtvonalon
Az első poszt az valami olyasmi lehet, mint az előszó az iskolai tankönyvben. Kevesen olvassák el, és általában nem is túl érdekes. És még kevesebben vannak, akik felelnek vagy feleltetnek belőle, attól függően ugye, hogy ki hol áll.
Kivételek persze néha akadnak.
Amikor valaki úgy dönt, hogy hallás-rehabilitációval kezd el foglalkozni, akkor a fő motivációk között mindig ott szerepel az embertársak iránt érzett empátia, a tenni akarás, valamint az igény a segítségadásra. Segíteni a lehető legjobb eszközökkel, a legjobb megoldást nyújtva, a legjobb tudás szerint.
Csak egyfajta segítség létezik. A valódi segítség.
Minden egyes nap, minden egyes percében. Igaz ez egy adott szakemberre, és szinte kivétel nélkül igaz a hallókészülék-forgalmazó vállalatokra is. Vagy mégsem?
