Általában a betegségeinket szeretjük magunkban megélni. Titkoljuk a külvilág elől, magánügyként kezeljük. Azt hiszem, ez így természetes. Csak azokkal osztjuk meg, akik közel állnak hozzánk, és akik segíthetnek a gyógyulásban. Vannak azonban olyan betegségek, állapotok, amelyeket magunk nem veszünk észre, vagy nem akarunk észrevenni. Környezetünk ugyan figyelmeztet, ad visszajelzést, de makacsul ragaszkodunk az általunk egészségesnek vélt állapothoz.
Ilyen a fokozatosan romló hallás is, az érintettnek alig tűnik fel, megszokottá válik, és hajlamos környezetét hibáztatni: sutyorognak, nem beszélnek érthetően, hadarnak, úgy beszélnek, hogy ő ne hallja. Az ebből eredő konfliktusok, sértettség, a meg nem értettség akár a környezettől, a hozzátartozóktól való elfordulásig fajulhat.
Azonban a közvetlen környezetből érkező visszajelzések ráirányítják az érintett figyelmét a problémára, és idővel hajlandó lesz változtatni a kialakult hallásproblémán. Ha már eddig eljutottunk, ne engedjük el szerettünk kezét. Kísérjük el a hallásvizsgálatra, hallgassuk meg az eredményt, a javaslatot. A hallásjavító eszköz kiválasztásában is sokat segíthetünk, hiszen jobban ismerjük igényeit, milyen életvitelt folytat, hogyan ért a műszaki berendezésekhez, mennyire tudja jól kezelni az apróbb tárgyakat. A készülék láthatósága sok esetben ijesztő lehet, ma már vannak olyan picike eszközök, melyen teljesen elbújnak akár a fülben, akár a fül mögött.
Hozzátartozóként már a készülék beállítása közben fel tudjuk mérni, hogy mennyit segít a készülék. Kérdéseket tehetünk fel, megfigyeljük mennyivel hall jobban a korábbiakhoz képest. Így magunk is megbizonyosodhatunk a pozitív változásról.
Sokszor tapasztalom, hogy az idősebb emberek félnek a hallókészüléktől. Attól félnek, hogy elrontják, nem tudják megtisztogatni, nem tudják majd önállóan kezelni. A hallásspecialista részletesen megmutatja, és gyakoroltatja a készülék használatát, és minden szükséges tanáccsal ellátja a leendő készülékviselőt. Bizonyos esetekben – rossz látás, vakság, remegő kezek, feledékenység – szükség van a család segítségére. Úgy látom, hogy akár a házastárs, a gyermekek, az unokák is szívesen átvállalják a hallókészülék körüli teendőket. Ne féljünk tehát kérdezni, és figyeljünk, mert a megszerzett tudásunkkal hozzájárulhatunk a sikeres készülékviseléshez magunk is.
A készülék kezelésén túl a hangokhoz való hozzászokásban is támogatást nyújthatunk. A készülékkel olyan hangokat hallhat a viselője, amelyektől a csendben töltött évek alatt elszokott, és nem tudja beazonosítani a hangforrást, nem tudja mit hall. Ilyenkor megmutatjuk az ismeretlen hangot, megbeszéljük vele, hogy mit hallott (óraketyegés, hűtő zúgása, ajtónyikorgás, lépteink hangja, madárcsicsergés).
Beszélgetéseknél ha nem ért minden egyes szót, vissza-visszakérdez úgy, hogy a készülék a fülben van, türelmesen ismételjük meg mondandónkat. A hangos beszéd sem készülék nélkül, sem készülékkel nem hozza meg a kívánt jó beszédértést. Ezt az magyarázza, hogy a hallósejtek káros működésével a halk hangok nem hallhatók, a hangos hangok bántóbbak, erősebbnek tűnnek mint amilyenek valójában. Ilyenkor lassabban, tagoltabban beszéljünk, esetleg más kifejezéseket alkalmazzunk.
A hallókészülékek időről-időre állítást igényelnek, ez függ a hozzászokás mértékétől, és az esetleges hallásállapot változástól. Tapasztalatainkat érdemes megosztani a hallásspecialistával, így megkönnyítjük a készülék finomhangolását.
A készülékkel meg kell tanulni hallani. Csak türelemmel, gyakorlással érhetjük ezt el. Sokszor a hozzátartozók szerepe éppen olyan fontos, mint a jól beállított hallókészülék rendszeres viselése.
>> Kapcsolódó cikkek:
