Rengeteget tehetünk mi magunk is hallásunk megóvása érdekében: védekezzünk a zajártalmak ellen, rendszeresen ápoljuk füleinket, és időben forduljunk orvoshoz, ha fáj, cseng a fülünk, vagy nem hallunk rendesen. Mindezekről részletesen írunk majd a későbbiekben. Most a megfelelő táplálkozás hallásunkra gyakorolt pozitív hatásaira szeretném felhívni a figyelmet, bemutatva néhány olyan vitamint és tápanyagot, melyek segítségünkre lehetnek a hallásproblémák megelőzésében (is).
Praktikák
Első poszt
Pertl Petra, a Hallásspecialista Blog főszerkesztője kért meg, hogy az elsőt írjam meg én. Örömmel – válaszoltam neki szinte azonnal, majd’ két hónap gondolkodás után. Mert, hogy vannak itt ezek a dolgok az elsővel kapcsolatban.
A látszat ellenére itt állunk a rajtvonalon
Az első poszt az valami olyasmi lehet, mint az előszó az iskolai tankönyvben. Kevesen olvassák el, és általában nem is túl érdekes. És még kevesebben vannak, akik felelnek vagy feleltetnek belőle, attól függően ugye, hogy ki hol áll.
Kivételek persze néha akadnak.
5 zajos munkakör: melyek azok a foglalkozások, ahol elengedhetetlen a hallásvédelem?
Sajnos bőven akad olyan munkahelyi környezet, mely káros hatással van hallásunk egészségére. A halláscsökkenés egyik leggyakoribb oka a fokozott zajterhelés, így érdemes odafigyelnünk hallásunk védelmére munka közben is. Előző cikkünkből megtudhatták, hogy mire kötelezi az erre vonatkozó rendelet a munkaadókat, most bemutatunk 5 olyan foglalkozást, amelyeket határozottan a legzajosabb munkakörök között tartunk számon. Kiderül, hogy még a motoros futárok sincsenek biztonságban..