Szent Damien Gyóntató Ládája forradalmasíthatja az egyházi gyónást. Ez a találmány többek között a hallásproblémával élők számára is hasznosnak bizonyulhat. A katolikus egyház, ha úgy dönt, hogy elfogadja az eljárást, a modern technológia segítségével lehetőséget biztosíthat a gyónásra azoknak a híveknek, akiknek nem áll módjában hagyományos módon elnyerni a bűnbocsánatot. láda.jpg

A gyónás keresztény értelemben a megbánással, a javulás szándékával egybekötött vallomás. A gyónás során az Istennel való közösség helyreállítása történik, ugyanis a keresztények szerint a bűn elsősorban Isten megbántása, a vele való közösség megszakítása.

Hagyományosan a gyónás gyóntatószékben történik. A gyóntatószék minimum két fülkéből áll: az egyikben a gyónni kívánó személy, a másikban pedig a gyóntató pap foglal helyet. A két fülke között van egy kis ablak, amelyen nem lehet teljesen átlátni, de lehetővé teszi, hogy a gyóntatópap és a bűnbánó kommunikálni tudjon egymással.

Az érintetteken kívül gondolná-e bárki, hogy a hallásproblémával élők számára gondot okozhat a gyónás? Pedig így van. A gyóntatószék két fülkéje közötti elválasztó rész lehetetlenné teszi a szájról olvasást, és hang sem úgy terjed, mint normális körülmények között. De mi lehet erre a megoldás?

Vannak olyan templomok, ahol lehetőség nyílik gyóntatószék helyett gyóntató szobában gyónni. Ez úgy történik, hogy egy kisebb helyiségben a gyónó ülve vagy térdelve, a gyóntató pappal négyszemközt végezheti a gyónást. Ezt a gyónási formát egyébként nem csupán a hallásproblémával élő, hanem a mozgásában korlátozott hívők is jobban kedvelik. A gyóntatószobának azonban vannak hátrányai is. A gyóntatószék sokkal komfortosabb érzetet nyújt, mivel egy „fal” választja el e gyónót a gyóntatótól. A gyóntató szobában ezzel ellentétben a gyónást végző személynek szembe kell néznie a pappal, és ez a bűnbocsánatra váró személynek nagy lelki nehézséget jelenthet.

gyónás.jpg

Egy Arizónában élő pap azonban kitalálta a problémára a megoldást. Romuald P. Zantua a találmányát „Szent Damien Gyóntató Ládájának” nevezte el. Szent Damien, akiről a találmány a nevét kapta, a 19. században élt, és azért költözött a Molokai szigetre (Hawaii Szigetekre), hogy az ott élő leprásokat támogassa. A Molokai sziget lakóinak nem volt saját gyóntató papja, így nem volt lehetőségük gyónni. A lepra terjedésének elkerülése miatt a lakók karanténban éltek, és nem hagyhatták el a szigetet. Szent Damien nem hagyta magára a híveket: a tengeren, egy hajóban ülve adott lehetőséget számukra, hogy meggyónják bűneiket. 16 évnyi ott eltöltött munkássága után sajnos ő is a halálos kór áldozata lett.

De hogyan működik Szent Damien Gyóntató Ládája? A gyóntató pap és gyónást végző személy egy-egy laptop előtt ülnek, melyek egy kábel segítségével vannak összekötve. A gyóntató és a gyónó tulajdonképpen „csetelnek” egymással. Zantua atya a diszkrécióra, és a titoktartásra is gondolt: egy speciális szoftver lehetővé teszi, hogy más ne férjen hozzá a beszélgetésekhez. Az online chatelés befejeztével minden törlődik a rendszerből, és a számítógépeket természetesen nem csatlakoztatják az internethez, ezzel is biztosítva, hogy még véletlenül se jusson ki semmilyen információ, és ne sérüljön a gyónási titoktartás.számítógép.jpgZantua atya jelenleg arra vár, hogy a Szentszék (Róma püspökének hivatala) jóváhagyja a találmányát. Amennyibe ez megtörténik, a Szent Damien Gyóntató Ládája akár az egész világon elterjedhet, és a gyónás megszokott formájává válhat.

  

Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések