Egy tökéletes rock koncert füldugóval és hallókészülékkel – Pearl Jam, Stadthalle, Bécs – 2014. június 25.

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen az elmúlt pár hétben három különböző országban jártam rock koncerten, amiből ráadásul két előadás immáron a valaha volt legjobb koncert képzeletbeli dobogóján foglal számomra helyet. A blog szempontjából a sokat emlegetett hogyan óvjuk ilyenkor a hallásunkat téma miatt lehetne a Pearl Jam koncert is érdekes, de persze volt itt más is, amiről vétek lenne nem írni.

A fantasztikus hangzáson kívül a látvány sem semmiPearl Jam koncert a Stadthallében – 2014. június 25. Fotó: PM

Tovább

  

A budapesti Nickelback koncert, és ami utána jött

Átmeneti halláscsökkenés, fülzúgás, sokkolt hallójáratok. Röviden összefoglalva ez volt a tegnapi Nickelback koncert végeredménye. Az internetes közösség által meglehetősen szélsőségesen megítélt zenekar óriási buli helyszínné változtatta a Budapest Sportarénát. A közönség nagy része a jövő hallókészülék-viselőiből állt össze.

nickelback.pngA kép nem Budapesten készült. Itthon Terminator, majd Slayer polót viselt a dobos.

Rendhagyó kritika következik.

Tovább