Bugyigumi, sírváza, nagyothalló készülék

Soha nem gondoltam volna, hogy mindenféle kényszerítő eszköz nélkül vagy netán egy elveszített fogadás eredményének hiányában egyszer magamtól leírom azt a szót, hogy bugyigumi. Egyelőre a sírvázát is csak óvatosan ízlelgetem, de hogy ezt a két szót egy szakmai blogon, a hallókészülékekkel kapcsolatban fogom monitorra vetni, arra körülbelül akkora esélyem volt, mint Kertész Vili bácsinak a zenei karrierre.

Tegnap azonban olyan szórólapot talált kolléganőnk a postaládájában, ami mellett nehéz lenne szó nélkül elmenni.

Tovább

  

A hallásjavító eszközök története I.

A jelen kor hallókészülékei már tartalmazzák a mesterséges intelligencia csíráit, de én még emlékszem azokra az időkre is, amikor még csak csavarhúzóval tudtuk beállítani a hallókészülékeket. Most induló sorozatunkban a hallásjavító készülékek történetét, fejlődését szeretnénk bemutatni: mechanikus, elektromos, elektronikus és digitális eszközöket. Egy kicsit kalandozzunk vissza a múltba; mindig is léteztek nagyothalló emberek, akik szerettek volna megoldást találni hallásproblémáikra…

hallokeszulek_tortenelem_1.jpg Tovább

  

Zsákutcák a hallásromlás ellátásának terén

A mindennapi orvosi munkám során számtalan különféle érdekes, és egyben roppant tanulságos esettel találkozom. Az általános tapasztalatom az, hogy a kreatív magyar ember szereti maga megoldani a problémáit, ezért nem szívesen fordul orvoshoz, csak ha már nagyon nagy a baj. Különösen, ha a hallásával nem stimmel valami. Bezzeg, ha a szemével kapcsolatosan észlel valami változást, azonnal rohan…

Kedves, idős barátom kálváriáját osztom most meg Önökkel.

zsákutca.jpg

Tovább

  

Halláserősítő vs. Hallókészülék

A minap furcsa dolgot tettem. Végignéztem egy teljes reklámblokkot a tévében. Aki már tett ilyen szörnyűséget, az tudja, hogy nem kis kihívásról van szó. Tanulságos volt, az biztos. Megállapítottam, hogy az öngyógyítás korát éljük. A fejfájástól a bélpuffadáson keresztül a körömgombáig mindenre találunk megoldást magunknak. Ezen kicsit elgondolkodtam. Tényleg ennyire egyszerű?

fából vaskarika.jpg
Fából vaskarika (Fotó: naplo.org)

Tovább