Hallókészülékekről – könnyen érthetően

Azt tapasztalom, hogy sokan, akik hallásvizsgálatra jönnek hozzám, és tudják, hogy hallókészülékre lesz szükségük, már előzetesen tájékozódnak. Ez legtöbbször a családtól, ismerősöktől szerzett információ, és egyre többen böngésznek az interneten is.

Hallókészülékekről - könnyen érthetően

Sajnos gyakran előfordul, hogy egyesek csupán a készülékek negatív tulajdonságait emelik ki: ilyen például, hogy  drága, folyton cserélgetni kell az elemet, évente el kell menni ellenőrzésre, rendszeresen tisztítani kell. Most szeretném bebizonyítani, hogy nem szabad ilyen borúsan látni a helyzetet, ezért én is elkészítettem ugyanezt a listát, csak pozitív szemlélettel.

  • 70%-os TB támogatás van a hallókészülékre
  • az elemet hetente, 10 naponta kell csak kicserélni, de jelez, amikor itt az ideje
  • évente várnak vissza díjmentes kontrollvizsgálatra, hogy ellenőrizzék, minden rendben van-e
  • a készülék az enyém, tehát egyértelmű, hogy törődöm a tisztításával, ami a hallókészülék tisztítószerek segítségével gyerekjáték.

Ilyen az, amikor a pohár félig üres, majd félig tele van…

Szerencsére sok olyan emberrel találkozom, akik a jót látják meg először, és elkísérik a barátot, rokont a hallásvizsgálatra. Bármilyen jól és alaposan tájékozódtunk, hallgassunk a szakember tanácsára, aki megvizsgál minket, és ha szükséges, hallókészüléket ajánl, hiszen ő valóban tudni fogja, mire van szükségünk. Gondoljunk csak bele: a fogorvosnak sem mi mondjuk meg, hogy melyik kezelés a legjobb, a lényeg, hogy a végeredménnyel elégedettek legyünk.

Kigyűjtöttem néhány szakkifejezést, amivel találkozhatunk a keresgélés során, ha előzetesen tájékozódunk a hallókészülékekről. Ezeket a kifejezéseket már hallhattuk, olvashattuk, ám anélkül, hogy tudnánk, mit jelentenek pontosan, nem sokra megyünk velük. Íme, egy kis ízelítő egyszerűen, érthetően, hogy a hangzatos kifejezések fontos információvá váljanak:

Geraetefamilie_Style_eineLinie.jpg

Digitális: ma már szinte minden az. A hallókészüléknél ez a kifejezés azt jelenti, hogy a készüléket számítógéppel állítják be, ami nagyon pontos illesztést tesz lehetővé, hiszen nincs két egyforma halláscsökkenés, a készüléket teljesen az egyénre kell igazítani.

Többcsatornás: a csatornaszám azt jelenti, hogy ahány van belőle, annyi helyen lehet finomítani, igazítani a készüléket. Például egy 8 csatornás hallókészüléknél 8 különböző helyen beavatkozhatunk és finomíthatunk a készülék beállításán.

Programok: vannak olyan hallókészülékek, amelyek esetében lehetőség van arra, hogy egy nyomógomb segítségével mi magunk változtassunk a különböző beállítások között: más beállítás TV nézéskor, vagy ha kint sétálunk az utcán, ahol nagy a zaj.

A készülékek formailag is nagyon különbözőek, létezik fül mögött elhelyezkedő vagy a hallójáratba tehető, illetve van kisebb és nagyobb méretű, ám annak eldöntéséhez, hogy melyiket válasszuk, fontos, hogy minden vizsgálati eredmény a birtokunkban legyen.

Végezetül pedig a legfontosabb, hogy ne féljünk kérdezni, és persze próbáljuk ki a hallókészüléket, mert ha nem tapasztaljuk meg, hogy milyen érzés így hallani, sokat veszítünk. Természetes, hogy mivel ez egy új dolog számunkra, nem értünk hozzá, de ne féljünk tőle, egy ingyenes próbahordással semmit sem veszíthetünk.

  

Check list – Hallókészülék hibaelhárítás

Nem működik hallókészüléke? Egyáltalán nem biztos, hogy elromlott! Mielőtt elkeseredne, győződjön meg néhány dologról.

 

check list.jpg Ellenőrizze:
Bekapcsolta a hallókészüléket?

Bezárta az elemtartót?

Nem merült le az elem?

A hangerő szabályozó megfelelő pozícióban áll?

Nincs eldugulva az illeszték?

Nincs elszennyeződve a könyök?

 

Ha a fenti listát végigvizsgálta, és a hallókészüléke még mindig nem működik, mindenképpen menjen vissza a vásárlás helyszínére, és forduljon a hallókészülékét kiadó szakemberhez!