A hallókészülék vásárlása hazánkban is nagy terhet jelent az érintettek számára. Szerencsére nálunk az Országos Egészségbiztosítási Pénztár támogatást nyújt mindazon magyar állampolgárok számára, akik rendelkeznek érvényes magyar TAJ kártyával. Erről részleteket ITT olvashat.

Amerikában sajnos más a helyzet. Az egészségbiztosítások általában nem járulnak hozzá jelentős részben a hallókészülék megvásárlásához, így az érintettek kénytelenek saját zsebből fizetni a költségeket, melyek darabonként 3.000-6000 dollárra rúgnak. Ez hozzávetőlegesen 660.000 és 1.320.000 Ft közötti összeget tesz ki. És ekkor még csak egy hallókészülékről beszélünk, szó sincs sztereó ellátásról. Ez a szomorú tény nehezítette meg Cason Sharrod életét is.

Amerikában rengeteg fiatal álma, hogy ünnepelt baseball sztár legyen. Cason Sherrod még csak álmodni sem mert ilyen nagy dolgokról, hiszen olyan problémákkal kellett szembenéznie, melyek lenézettséget, kiközösítést hoztak számára. „Koraszülöttként, tartós hallóideg károsodással jött a világra. Mégis eltelt három év, mire az édesanyjával rá kellett jönnünk, hogy nem úgy hall, mint más hasonló korú gyerekek.” – nyilatkozta édesapja. Az orvosok végül megállapították, hogy a fiúnak 53%-os hallásvesztesége van.

Sajnos Cason szülei nem engedhették meg magunknak, hogy a fent említett összeget kifizessék egy pár hallókészülékre. Amikor Cason iskoláskorú lett, az oktatási intézmény, ahová elkezdett járni, biztosított számára egy pár hallókészüléket, de sajnos rendkívül elavult volt. ”Ez tulajdonképpen egy kis dobozka volt, amelyhez egy fejhallgató volt kötve. Borzasztóan nézett ki, nem tudtam rávenni magam, hogy a fülembe dugjam” – meséli Cason. Még kisebb korában időnként használta az eszközt, de ahogyan cseperedett, egyre kényelmetlenebbül érezte magát tőle, így aztán a középiskolában már egyáltalán nem hordta.”Amikor a készüléket viseltem, másnak éreztem magam, és a többiek is másképpen néztek rám”. Így hát egy idő után a régi, elavult hallókészüléket már csak magánál sem hordta, ami viszont nagyban megnehezítette a körülötte élőkkel történő kommunikációt. Hogy mégis megpróbáljon boldogulni, igyekezett elsajátítani a szájról olvasás képességét. Ez sajnos nem volt elég. „A jegyeim elkezdtek romlani, mivel egyszerűen nem értettem, amit a tanárok mondtak” – panaszolta Cason. „Ráadásul a baseballedzések is sorra kudarcba fulladtak: mivel nem viseltem a hallókészüléket, és nem mondtam el senkinek, hogy hallásproblémával élek, így a többiek nem értették a viselkedésem, azt hitték, hogy nem figyelek rájuk. Pedig egyszerűen csak nem hallottam, ha szóltak hozzám”.

Cason a középiskola után úgy döntött, hogy érthető okokból abbahagyja a sportot, mire a család egyik jó barátja a segítségére sietett. Összefogást szervezett a dallasi Callier Központtal, így sikerült összegyűjteniük 7.500 dollárt, melyet egy pár hallókészülék vásárlására fordítottak. Ezt a készüléket a fiatal fiú már egyáltalán nem szégyellte, ami nem is csoda, hiszen a digitális készülékek manapság már olyan apróak, hogy alig észrevehetőek a külvilág számára.

„Amint először kipróbáltam, egyből éreztem a különbséget. Életemben először hallottam a madarak csiripelését”. Cason 17 éves korára végre azt az életet élhette, amelyre mindig is vágyott.

„Hirtelen minden megváltozott. Az eredményei hihetetlen gyorsasággal javultak, és ma már a legígéretesebb tehetségek között tartjuk számon” – nyilatkozta David Shepherd, Cason edzője. A fiúra nem csupán edzője, a legkiválóbb baseball csapatok is felfigyeltek. Cason így nem egy, hanem sok-sok lépéssel került közel az álmához.

„Mindig úgy éreztem, hogy mások elítélnek amiatt, hogy hallásproblémám van. De rájöttem, hogy ez az egész nem is olyan nagy ügy. Végre sikerült elfogadnom, aki vagyok, és ezért mások is eszerint állnak hozzám” – mondta Cason.

A fiúnak most a legnagyobb problémát egy igazán nagy döntés meghozatala jelenti. Azon tanakodik, hogy szeretne-e tovább tanulni egy főiskolán, ahol természetesen a helyi baseball csapatban játszana, vagy leigazol inkább egy profi csapathoz, és a tanulást háttérbe szorítva kizárólag a sport karrierére koncentrál.

Bárhogy is dönt, mi sok sikert kívánunk neki!

(Forrás: www.nbcdfw.com)

>> Kapcsolódó cikkek:

• Kinyílt a világ újra – interjú Ibolyával
• Mennyibe kerül a hallókészülék? – I. rész
• Mennyibe kerül a hallókészülék? – II. rész
• Sztereó ellátás – két füllel könnyebb
• A nagy hallókészülék dilemma: stigma vagy megváltás? 1. rész

A naplóíró hölgy egy nagyon gyakori jelenségről is beszámol: azok, akik hosszú idő után először hallanak meg olyan hangokat, melyek már feledésbe merültek, kellemetlennek, zavarónak vélhetik azokat. Ez egy természetes dolog, hiszen ilyenkor hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy kilépünk a csend világából, és kell hozzá egy kis idő, amíg ezek a háttérzajok nem zavarnak, irritálnak minket, és a hallókészülék viselés előnyeit maradéktalanul élvezni tudjuk. Köszönjük szépen a hölgynek, aki hozzájárult, hogy írását közzétegyük, ezáltal is biztatva mindazokat, akik még a hasonló tapasztalatok előtt állnak.

Február 13. csütörtök

Alig vártam, hogy beérjek a munkahelyemre, és behelyezzem a készüléket a fülembe. Csodálatos érzés volt újra hallani.  Fél óra elteltével már ennek “árnyoldalait” is kezdtem megtapasztalni. Az én, eddig csendesnek hitt világom tele van zajjal. Hangja van a fénymásolónak, a nyomtatónak, de még a számítógép billentyűinek is. A vizesblokkról már nem is beszélve. Az volt a legmegrázóbb.

A délután folyamán az egyik készüléket kivettem, mert már kezdett fájni a fejem. Ez, utólag visszagondolva helyes döntésnek bizonyult, mert édesapámhoz érve a TV maximum hangereje egy füllel is szinte elviselhetetlen volt.

Este hazaérkezvén végre egy kicsit magamra is tudtam figyelni. Hallottam a saját lépteimet, volt hangja a gáztűzhelynek, rögtön meghallottam a telefont, és hallottam az óra ketyegését.

Majd este 11 órakor megérkezett a munkából a fiam, akinek eddig alig hallható, csendes beszéde most ordításnak tűnt. 10 perc elteltével kénytelen voltam felhívni szíves figyelmét, hogy egy kicsit csendesebben beszéljen, mert van fülem. Ő természetesen “körberöhögött”, mi mást is várhatok egy 21 éves fiataltól. De végül is nem volt sértő vagy bántó, mert rögtön mondta, hogy “baromi jó”, meg alig látszik, majd bevonult a szobájába vacsorázni. Én még kint voltam a konyhában, amikor kérdezett valamit. És MEGHALLOTTAM! Nem kellett beszaladnom, hogy “mit kérdeztél?”. Válaszoltam, majd jött a csodálkozó kérdés: “Te hallottad, amit kérdeztem?”. Nagyon jó érzés volt azt válaszolni, hogy IGEN.

Február 14. péntek

A WC öblítőtartállyal továbbra sem vagyok jóban. Ehhez a táborhoz csatlakozott a mosógép, kiváltképp, amikor centrifugált, és a szirénázó mentőautó.

Viszont hallottam búgni a galambot. Ez olyan régen fordult elő, hogy már nem is emlékszem. Mint ahogy a madárcsicsergésre sem. Az is újdonság volt, hogy – mivel a lift mellett lakunk – meghallottam, ahogy a liftre várakozva beszélgetnek a lakók.

Február 15-16. szombat, vasárnap

Meg vagyok elégedve magammal, mert elég jól szokom a “borzalmakat”. Már nem annyira sértőek az erős hangok. Az, hogy a televíziót minimális hangerőn is hallottam, kifejezetten ajándék. Már csak a biztonság kedvéért feliratoztam a filmeket, és mily meglepő volt, hogy nem is mindig azt olvastam, amit hallottam…

Február 17-18. hétfő, kedd

Egész nap a fülemben volt a készülék, egyáltalán nem zavart. A munka során nagyon nagy hasznát veszem. Este, amikor kiveszem a készüléket, ismét a csend fogságában érzem magam.

Zéró tolerancia

Mi kell ahhoz, hogy egy férfi kezet emeljen egy nőre? Meddig kell lealjasodnia ahhoz, hogy bosszúvágytól vezérelve megüssön egy gyereket? Milyen érvek állnak amellett, hogy egy ilyen állatot visszafogadjon a társadalom, és mi a megfelelő büntetés az ilyen számára? Hogyan fogja ez az ember jóvátenni azt, amit elkövetett?  Milyen motivációja lesz erre? Ha nincs belső késztető erő, akkor ki vagy kik fogják elérni azt, hogy legyen?

Csak néhány kérdés, ami azonnal megfogalmazódott valószínűleg minden jóérzésű olvasóban. És gyorsan le is írom, hogy messziről szeretném elkerülni a demagógia legapróbb látszatát is. Azonban itt van ez a felháborító eset, amit szeretnék egy kicsit más szemszögből is körbejárni.

A fül-orr-gégész és audiológus szakorvosok, hallásspecialisták, valamint a hallókészülék iparági marketingesei gyakran értekeznek arról a sajtóban, hogy milyen egyszerű lehetőségei vannak a környezetnek a családtag(ok) hallásproblémájának felismerésére. Az esetek többségében az üvöltő televízió hangját hozzuk fel példaként: a szomszédok, családtagok számára már-már elviselhetetlen a hangerő, a hallásproblémával élő személy azonban – mivel a hosszú évek alatt fokozatosan romlott a hallása – ebből semmit nem érzékel. Az évek alatt folyamatosan hangosítgatta fel a televíziót, nem egyik pillanatról a másikra.

Neki nem hangos a tévé, azonban az egész lépcsőház zeng, vagy ahogy Straub Dezső egy korábbi interjúnkban szellemesen megjegyezte: ‘Azt a két meccset ő (Straub Dezső édesapja – PM) nézte, négy emelet meg hallgatta, úgy bömbölt a készülék. Kérdeztem is tőle: „Papa, nem szidják a lakók ilyenkor a Nagyit?” „Nem tudom, nem hallom a TV-től” – válaszolta.’

Jó példa továbbá az alábbi nagyon kedves, pár perces videó, amiben hallásproblémával élők beszélnek arról, hogy milyen változást hozott életükbe a hallókészülék viselése. 2:00 környékén azt mondja egyikőjük, egy mosolygós úr, hogy amióta hallókészüléke van, ‘nem tesznek szemrehányást, hogy de hangos a tévé’.

És akkor itt van ez a februári nagykanizsai eset, ami egyszerűen megmagyarázhatatlan. Valószínűleg a tettes pontosan tudta, hogy a szomszédok nagyothallók/siketnémák és valószínűleg nem ez volt az első alkalom, hogy hangosan hallgatták a televíziót. Toleranciáról vagy megértésről nem hogy nem beszélhetünk, de… és most a mondatot nem fejezem be, mindenki illessze oda vérmérséklete szerint a megfelelő befejezést. Nem titkolom, hogy az enyém nyomdafestéket vagy monitor pixelt nem tűrő befejezés lenne.

Természetesen azért van jó pár lehetőség az éphalló/nagyothalló családtagok televíziózásának egyszerre történő élvezetére, és a megoldás is egyszerű. Míg a speciálisan, erre a célra kifejlesztett vezeték nélküli fülhallgatókkal a nagyothalló személy jóval nagyobb hangerőn hallgathatja a televíziót, a család ép halló tagjai a normál tartományban élvezhetik a műsorokat egy időben. Szerencsére ezek az eszközök napjainkban már bármelyik hazai hallásközpontban elérhetőek.

Persze. Jó lenne, ha minél többen használnának ilyen kiegészítőket, mert egy lakótelepi épületben valóban zavaró lehet, ha zeng a lépcsőház. Ezen kár lenne vitatkozni, aki szoros szomszédságban él, az már biztosan bosszankodott az áthallatszó zajok miatt.

Azonban nem gondolom, hogy előfordulhat bármilyen olyan helyzet, amire a megoldás az agresszió lenne. Egyszerűen nem létezik olyan szituáció, ami azt eredményezhetné, hogy egy férfi megverjen egy nőt vagy egy gyereket.

Mélységesen elítélem a családon belüli és a családon kívüli erőszakot is, így remélem ez a nagykanizsai ámokfutó is megkapja majd a méltó (ha van ilyen) büntetését.

Ez ügyben sem lehet más, csak zéró a tolerancia.

Érdemes tudnunk, hogy a törvény is előírja, hogy a hallásvizsgálat után kiválasztott készüléket ingyenesen hazavihessük úgynevezett próbahordási időszakra. Ez azt jelenti, hogy nem csupán a vásárlás helyszínén, otthoni, munkahelyi környezetben is kipróbálhatjuk a kiválasztott hallókészüléket.

A hallásspecialisták ilyen esetekben azt szokták javasolni az érintetteknek, hogy készítsenek jegyzeteket a hallókészülék próbahordás tapasztalatairól, hogy azokat később felhasználhassák a végleges beállítások során, illetve szükség esetén más készüléket javasoljanak. Ha erre kerül sor, egyébként ezt az újonnan kiválasztott hallókészüléket ugyanúgy elvihetjük próbahordásra, hiszen minden készülék más és más. Nagyon fontos kiemelnünk, hogy próbahordás nélkül soha ne vásároljunk hallókészüléket!

De lássuk az újabb naplórészletet, amiből a tapasztalatok alapján is kiderül, hogy:

• minden hallókészüléknek van egy hozzászokási ideje,
• a hallókészülék segítségével új felfedezéseket tehetünk a rég elfeledett hangok világába
• lehet, hogy hangosabbak vagyunk, mint gondolnánk
• a hallókészülék rendkívüli módon megkönnyítheti mindennapjainkat
• a próbahordási időszak után érdemes a tapasztalatok alapján még egyszer finomhangolni a készüléket, hogy tökéletesítsük a hallásélményt

2014. június 12. csütörtök

Otthoni környezetben (Gárdony, családi ház) kezdtem el használni a készüléket 17 órától 22 óráig. Az első óra a hangok és saját magam figyelésével telt el. A fejem tetején furcsa nyomást éreztem (nem fájdalmas) a hangokat is onnan hallottam. Ez rövid (kb. 5 perc) ideig tartott.

A madarak csicsergése valami szenzációs volt! Sztereóban hallottam, és hallottam a szomszéd utcában folyó építkezés hangjait is, amire a férjem panaszkodott. Olyan érzéseim voltak, mintha nem is én lennék! Furcsa, mámoros, egy kicsit szédelgős. Ez az állapot addig tartott, amíg el nem kezdtem az otthoni teendőket folyamatosan csinálni, és már nem figyeltem magamra. Érdekes volt, amikor bekapcsoltam a TV-t, szinte megijedtem a hangerőtől, 5 csíkot kellett visszavennem a hangból.

2014. június 13. péntek

Reggel 6 órakor raktam fel a készüléket, teljesen normálisnak találtam, hogy szinte mindent hallok. Rájöttem, hogy én egy nagyon hangosan ténykedő ember vagyok. Túl hangosan zárom-nyitom az ajtókat, ablakokat, túl hangosan főzök, mosogatok.

Első nap még nem akartam az utcára menni az új fülemmel, de egyszerűen elfelejtettem, hogy a készülék a fülemben van. Elmentem vásárolni (kerékpárral), több boltban is jártam, sok emberrel beszéltem. A közlekedés és a kommunikáció problémamentes volt. Egész nap nem is jutott eszembe, hogy „dugó” van a fülemben. Ami eszembe juttatta az a következő: ha megvakartam a fejem (elég hangosnak hallottam néha viszketett a fülem és meg akartam vakarni)-

Este, amikor kivettem (22 órakor), égett a fülkagylóm, és nagyon zúgott a fülem.

2014. június 14. szombat

Reggel 6-tól este 8-ig hordtam a készüléket, a hangok nem zavartak, viszont délután fájdalmat érezem a fülemben. Ott, ahol a kis karika forma van. Gondolom ezt is meg kell szokni. A fülzúgásom ismét nagyon erős volt.

2014. június 15. vasárnap

Egész napos használat: kirándulás, biciklizés, séta a tóparton. A vendégeimmel kipróbáltuk az új bicikliutat a tóparton. A hallásom szinte tökéletes! Probléma akkor volt, amikor a háttérzaj nagyon hangos volt. Ez akkor történt, amikor üldögéltünk a parton, mögöttünk emberek napoztak, előttünk a vízben fürödtek, nagy volt a hangzavar. Többször meg kellett kérdeznem, hogy „Mit mondtál?”. Csendesebb környezetben nem volt probléma.

Azt hiszem, kezdem megszokni a készüléket, egész nap eszembe sem jutott.

A fülzúgásom este ismét erősebb volt, de időközben rájöttem, hogy a nappali erős hangok elnyomják, ezért nem hallottam.

2014. június 16. hétfő

Már rutinból, megszokott mozdulattal teszem be, és már nem érzékeny a fülem. Nagyon jó érzés, hogy mindent hallok. Amit nehezen viselek, az anyukám hangja. Rettenetesen hangos (ő is hallókészüléket hord). Most azt tanulom, hogy halkabban beszéljek…és tanultam még valamit: nem szabad nyakpárnával tévét nézni (fekve), fájt a fülem, amikor kivettem a készüléket.

2014. június 17. kedd

Itthon töltöttem az időt kerti munkával. A készüléket nem raktam be, csak este tévézésnél. Így nem zavart annyira a szomszédos építkezés zaja.

2014. június 18. szerda

Ügyintézős, vásárlós nap volt. Úgy veszem észre, hogy a közvetlen mellettem szóló hangok gyengébbek, mint a távoliak. Erősen kellett figyelnem az ügyintézőre, többször is visszakérdeztem. A közlekedés problémamentes.

“Visszakaptam a hallásomat, ezzel együtt az életemet is”

Hogyan kezdődött a hallásproblémája?

Ép hallással születtem, egészen 24 éves koromig nem vettem észre semmilyen problémát. 25 éves voltam, amikor feltűnt, hogy valami nincs rendben: bizonyos hangokat kevésbé hallottam meg, nem mindig vettem észre, ha megszólítottak. Ezért felkerestem a megfelelő szakembereket, és kiderült, hogy a hallócsontok összenövése, csontosodása miatt jelentkeztek a panaszok. Ekkor műtéttel próbáltak segíteni a problémán, de az eljárás nem volt sikeres, így hallókészüléket kezdtem hordani mindkét fülemen.

Bevált a hallókészülék viselése, megoldotta a hallásproblémát?

Kezdetben sokat segített. Azonban a hallásom fokozatosan romlott és körülbelül 7 év hallókészülék-viselés után már nem jelentett elegendő erősítést. Kétségbeestem, hiszen a mindennapi élet, a legegyszerűbb dolgok is kihívást jelentettek számomra. Nem tudtam, mihez kezdjek, kihez forduljak segítségért. Kezdtem beletörődni, hogy további életemet így kell leélnem. Ekkor jutottam el egy fül-orr-gégész szakorvoshoz, aki megemlítette a műtéti úton beültetett hallásjavító eszközöket.

Hallott korábban erről a lehetőségről?

Nem hallottam róla korábban. Őszintén szólva, elsőre nagyon ijesztőnek tűnt a gondolat, hogy egy „idegen tárgyat” ültessenek a koponyámba.

Miért döntött mégis úgy, hogy belevág és vállalja a műtétet?

Az orvosi javaslat után elkezdtem kutakodni az interneten, megkerestem, hogy pontosan hogy működik, hogy néz ki a készülék. Ezután részt vettem egy tanácsadáson, ahol megnézhettem az implantátumot és a beszédprocesszort, feltehettem minden kérdést, ami felmerült bennem. Ezen kívül lehetőségem nyílt kipróbálni a készüléket egy speciális fejpánt segítségével, otthoni körülmények között is. Arra felhívták a figyelmemet, hogy ez a szemléltetés nem tudja tökéletesen visszaadni a műtét utáni állapotot. A próbahordás alatt vegyes tapasztalatokat szereztem, és be kell vallanom, nem bíztam teljesen abban, hogy ez az eljárás valóban jó megoldás lesz számomra. Ennek ellenére annyira szerettem volna újra hallani, hogy a műtét mellett döntöttem.

Az implantátum rendszer két részből áll: a beültetett implantátumból és a hozzá csatlakozó külső egységből, a beszédprocesszorból. A műtét után azonnal használhatta a beszédprocesszort?

Nem, 3 hét telt el a műtét és a beszédprocesszor aktiválása között.

Milyen élmény volt az első bekapcsolás, mik voltak az első tapasztalatok?

Különleges. Nagyon izgatottan vártam, hogy eljöjjön a nagy pillanat, a műtét utáni 3 hétben szinte semmi másra nem tudtam gondolni. Mikor feltehettem a beszédprocesszort, megnyugodtam: újra hallottam. Jól hallottam! Ez kezdetben furcsa volt, egyes hangokat nem tudtam azonosítani. Például a nadrágom susogását és a zacskó zizegését. Ezeket olyan régen hallottam utoljára, hogy újra meg kellett tanulnom értelmezni őket. A kedvencem a kiskutyám jellegzetes „éhes vagyok, kérek enni” nyüszögése. Szerencsére nagyon gyorsan hozzászoktam mindenhez.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget?

A beszédprocesszor felhelyezése először és másodszor. Illetve harmadszor. Emlékszem, hogy a készülék aktiválása után hazamentem és tükör előtt (valamint tapogatva) próbálgattam a helyes illesztést. Negyedszerre sikerült, azóta nem okoz gondot.

A környezetében élők hogyan reagálnak, mikor megtudják, hogy implantálható hallásjavító eszközt visel?

A családom, a párom és a barátaim először a mérete miatt aggódtak, de mára maximálisan elfogadták, mindenben támogatnak. Szélesebb körben nem igazán tudnak róla, hiszen nem látszik. Még ma sem annyira közismert ez a módszer és készülék, mint a normál hallókészülékek viselése, így kezdetben meglepődnek rajta. Ám ilyenkor megmutatom és elmagyarázom, miről van szó; általában pozitívan fogadják. Persze meg kellett tanulnom nekem is, hogyan magyarázzam el a környezetemben lévőknek a helyzetet. Az első ilyen alkalom elég viccesen sikerült: szerettem volna figyelmeztetni a fodrászomat, hogy ne ijedjen meg, ezért szóltam neki, hogy „Ne lepődj meg, de kiáll egy csavar a fejemből.”

Milyen pozitív tapasztalatai vannak a készülékkel?

Visszakaptam a hallásomat, ezzel együtt az életemet is. Egész nap viselem, csak fürdés és alvás közben veszem le. A másik oldalon még a régi hallókészüléket használom. Jelenleg a kettővel együtt szinte tökéletesen hallok. Nagyon örülök, hogy a műtét mellett döntöttem és biztos vagyok benne, hogy ha a másik oldalon is romlani kezd a hallásom, azonnal vállalom a második műtét is.

Magyarország első számú egészségügyi portálja a házipatika.com, a Hallásspecialista Blog szerzőinek valamint az Amplifon szakmai hátterének támogatásával a mai napon A hallás témakörében is elindította kiemelt rovatát. Soha, egyetlen hazai online portál sem foglalkozott olyan alapos részletességgel a hallásproblémák kezelésének lehetőségeivel, nem nyújtott olyan komplex áttekintést cikkeinek segítségével, mint most a házipatika.com.

A Hallásspecialista Blog szerkesztőségi megbeszélésein többször felmerült az igény arra, hogy a blogolás mellett jó lenne, ha meg tudnánk nyerni a legnagyobb egészségügyi portált arra, hogy kiemelten foglalkozzon a hallás témakörével. A hallókészülék gyártók és forgalmazók weboldalai rengeteg információt tartalmaznak: léteznek közöttük egészen kiváló site-ok, és működnek tartalmi, programozási, esztétikai valamint felhasználóbarát szempontból szánalmasan primitív oldalak is. Azonban egyetlenegy, teljes mértékben átfogó, kizárólag edukációs céllal és tartalommal létrehozott weboldallal sem találkoztunk…

…illetve mégis, hiszen ilyen a blogunk, de mi az edukáció mellett a szórakoztatásra, a legújabb piaci információkra és a személyes történetek megosztására is egyformán fókuszálunk.

Megkeresésünk és egyeztetéseink után szinte azonnal sikerült megállapodnunk a házipatika.com-mal, ahol nagy örömünkre egy igazán professzionális csapat állt a kezdeményezésünk mögé.

És ide kattintva láthatják is az eredményt!

És még ezen a képernyőképen nem is tudtam mindent megmutatni

Néhány érdekesség az oldalról: található az oldalon egy folyamatosan bővülő, speciális szótár, ami a hallásrehabilitációban használt szakkifejezéseket magyarázza el. Ezekkel a kifejezésekkel gyakran találkozhatunk a vizsgálatok során, de mégsem várható el tőlünk, hogy tudjuk például alapból azt, hogy mi az az audiogram. Egy külön menüpontban a hallásproblémákkal kapcsolatban gyakran felmerülő kérdésekre kaphatunk válaszokat, videókat találunk a hallásról, vagy éppen arról kaphatunk információt, hogy ki kaphat hallókészüléket. Ezen kívül rengeteg érdekes cikket olvashatunk a hallókészülékek használatáról, típusairól, a fülzúgásról, vagy akár a műtéti megoldásokról is.

Érdemes tehát a házipatika.com oldalára ellátogatni azoknak is, akik megoldást keresnek halláspanaszaikra, és azoknak is akik már hallókészüléket viselnek!

A hazánkban egyedülálló, fókuszált tartalom létrehozását egy kiváló együttműködés keretében Pertl Petra a Hallásspecialista Blog főszerkesztője és Pilling Róbert, a házipatika.com főszerkesztője irányította. A főszerkesztők téma iránti elkötelezettségét a rengeteg egyeztetés, finomítási igény jellemezte a közös munka során, amiből minden bizonnyal az olvasók fognak a legtöbbet profitálni.

A cikkek lektorálásával valamint kiváló szakmai ötleteivel támogatta a tartalom elkészítését blogunk állandó szerzője, Dr. Tibold Eszter fül-orr-gégész és audiológus főorvos.

A gyönyörű design Komlósi Péter webdesigner munkája. Az átfogó cikkeket a házipatika.com kiváló újságírócsapatának köszönhetjük, míg a fejlesztésekhez nyújtott hatékony kommunikációban Borbély Kata (köszönjük az ötleteket az indulásnál is) és Fodor Andrea, a házipatika.com munkatársai voltak a segítségünkre.

Minden, a hallás iránt érdeklődő vagy hallásproblémával élő személy nevében köszönjük a segítségeteket!

Úgyhogy nincs is más hátra, minthogy jó böngészést, jó olvasást kívánjak mindenkinek!

A laikusok, sőt nagyon gyakran az orvos szakma egy része is úgy gondolja, a hallásproblémák döntő többségére kizárólag a hallókészülékek jelenthetnek “gyógymódot”.

– Tíz-húsz évvel ezelőtt valóban ez volt a helyzet, ám mostanra az orvostudomány fül-orr-gégészeti területen elért fejlődésének köszönhetően a hallókészülék az egyik, de nem az egyetlen lehetőség – számol be a tényekről Prof. Dr. Gerlinger Imre, a pécsi Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója, implantáló professzora.

Mindennek azért van különösen nagy jelentősége, mert akadnak páciensek, akik önhibájukon kívül nem képesek hallókészüléket használni. Az ő esetükben jellemzően olyan súlyos problémáról van szó, amit hallókészülékkel már nem lehet orvosolni.

Ilyenkor jönnek szóba az innovatív megoldások, a különféle hallásjavító implantátumok.

– Az eszköz egyik részét – műtéti eljárás során – beültetjük a bőr alá, a koponyacsontba, míg a másik rész a fül külső részére kerül – ismerteti a részleteket a professzor.

Az implantátumok természetesen sokszorosába kerülnek a hagyományos hallókészülékeknek, 3-6 millió forint körül mozog az áruk. Ám többek között Prof. Dr. Gerlinger Imrének köszönhetően bizonyos esetekben lehetőség van OEP-finanszírozásra, vagyis teljesen díjmentesen beültetik a készüléket. Így akár a teljesen siket gyermekek is visszakaphatják a hallásukat.

Ám technikai fejlődés ide vagy oda, sok érintett nincs tisztában azzal, hogy ilyen műtétekre lehetőség nyílik Pécsen, éppen ezért november 22-én a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikán ingyenes szűrőprogramot és tájékoztató napot tartanak az érdeklődőknek. Akik ellátogatnak a szombati rendezvényre, azok egyfelől részt vehetnek fül-orr-gégészeti vizsgálatokon, valamint megnézhetik, kézbe foghatják, sőt fel is próbálhatják a különféle implantátumokat.

A cikk a pecsma.hu oldalon jelent meg

Szerző: Haszon Zsófia

Pearl Jam koncert a Stadthallében – 2014. június 25. Fotó: PM

Soha nem fogom elfelejteni az első találkozásomat a Pearl Jam-mel. 1992 volt. Mivel relatív késésben voltam az edzésről, idegesen robogtam végig a stoplisban a kollégium folyosóján. A tévészobából valami döbbenetesen jó, számomra addig ismeretlen dal hangjai szűrődtek ki a félig nyitott ajtón keresztül.

Jó idők voltak, például akkor még zenecsatorna volt az MTV.

A helység üres volt, valaki úgy hagyta a készüléket. Egy egészen egyedi, de módfelett energikus zenekar fekete-fehér videó klipje ment. Földbegyökerezett lábbal bámultam végig a hátralévő pár percet, akkor már nem számított, hogy elkések vagy sem (persze nem késtem el, Béla bá’), de egyszerűen tudnom kellett, hogy kik azok a kockás inges-bakancsos fazonok.

Akkor ott el is dőlt minden. A zenekarnak mániákus rajongója lettem, több, mint hatvan eredeti Pearl Jam cd és dvd sorakozik otthon a polcomon. Természetes volt, hogy abban a percben megvettem a jegyemet a bécsi koncertre, amikor a jegyértékesítés elindult. Jól tettem, mert már hónapokkal ezelőtt, pár nappal a pénztár nyitás után teltházas lett a show. Mivel a környéken nem játszik idén nyáron a zenekar, így rengeteg magyar, lengyel, cseh, szlovák rajongó tette tiszteletét a Stadthalléban, de láttam venezuelai és brazil zászlót is.

A koncertről nem írok most – úgysem lehet pontosan kifejezni azt a katartikus élményt, a Lángoló Gitárokon pedig amúgy is nagyszerű kritikával tisztelgett Dankó Gábor – viszont egy-két, a bloghoz kapcsolódó érdekességről igen. Ahogyan azt említettem, az elmúlt hetekben több koncerten volt szerencsém részt venni. Mindhármon hatalmas hangerő, dübörgő gitárok, dobhártya simogató dobok, harminc-negyvenes korosztály. Sziasztok, mi vagyunk azok, akik tíz évvel előbb kezdenek el majd hallókészüléket hordani, mint a nagyszüleink.

Biztos szakmai ártalom, de én ilyenkor önkéntelenül is kiszúrom a füldugós rajongókat. Az érdekes az volt, hogy míg a zömében magyar Iron Maiden rajongóval megtöltött Papp László Sportarénában alig-alig láttam, hogy bárki óvta volna a hallását, addig Amszterdamban az Ed Kowalczyk koncerten és Bécsben, a Pearl Jam-en rengeteg rockrajongó gondolt a jövőjére. A mellettem álló osztrák srácnak is volt füldugója, így miután elmondtam neki, hogy honnan jöttem és miért faggatózom annyit, megkérdeztem, hogy készíthetek-e pár fotót róla a blog számára. Mondta, hogy miért ne, szereti Magyarországot, a kétezres évek környékén járt a Szigeten is (a Therapy?-t emlegette), és hogy szerinte teljesen természetes, hogy óvja a hallását, mindig így jár koncertre. Igazából azon csodálkozott, hogy nekem miért nincs a fülemben valami hallásvédő eszköz…

Az osztrák rajongó szerint természetes, hogy óvja a hallását – Fotó: PM

Aztán pár perccel a kezdés előtt észrevettem egy másik releváns rajongót, ott állt pár sorral előttem. Hallókészüléket viselt mindkét fülén. Fül mögöttit, nyitott illesztéssel. Ő is olyan 35-40 éves lehetett. Mivel nagyjából egy percen belül kezdődött a koncert, sajnos már nem tudtam vele beszélni. Pedig szívesen elmondtam volna neki, hogy nagyszerű dolognak tartom azt, hogy valaki nem mond le a zene szeretetéről, a koncertek fantasztikus hangulatáról a hallásproblémája miatt. Csupán jó minőségű, megfelelően kiválasztott és beállított hallókészülék, felkészült hallásspecialista szakember, valamint kellő elhatározás kell hozzá, és ott állhat a tízezer ember között, ugyanolyan izgatottan, mint bárki más a tömegben.

A Touring Poles (Amsterdam, Milan, Trieste, Vienna, stb.) pólós srácról írok – Fotó. PM

Szerintem rajtam kívül senki nem vette észre a hallókészülékét. Még lefotózni sem tudtam őt úgy, hogy egyértelműen látszódjon az eszköz, pedig a fül mögötti típus ennél jobb szögben nem látszódhatna.

Stigma?

Ugyan. Nem hiszem, hogy akkor, ott ilyesmire gondolt volna. Azért volt ott, mert élőben akarta hallani a világ legnagyobb rock bandáját. Nem volt hajlandó lemondani az élményről. Azt gondoltam magamban, hogy igen, ez az! Ezt a képet kellene megmutatni mindenkinek, aki csak azért nem használ hallókészüléket, mert cikinek tartja.

A zene az emberiség egyik legcsodálatosabb, semmivel sem kiváltható vagy pótolható remekműve. Én sem mondanék le róla, még a világ összes kincséért sem.

Pláne nem egy-két ostoba ember otromba megnyilvánulása miatt.

Itt az ideje tisztán látni. És szerintem hallani is.

Stigma? Megváltás? Elfogadás? Ez a poszt nem arról értekezik, hogy mondjuk Weisz Fanni jelel-e a Köztársasági Elnök úr újévi beszéde közben. Nem is arról, hogy a jelnyelv hivatalos nyelvként szerepel-e az Alkotmányban vagy sem. Nem a siketekről és nem is azokról, akik születésük óta hallásproblémával élnek. Hanem arról a hatalmas tömegről, akiknek a hallása a hosszú évtizedek alatt fokozatosan romlott, és eljutottak arra a pontra, hogy már csak hallókészülék viselésével lehet korrigálni a hallásukat. De jó hír, hogy lehet. Vagy legalábbis lehetne.

Ez a poszt róluk szól, és a társadalom hozzáállásáról.

Nézzünk körül: a hallással kapcsolatos bajok, problémák és a sokszor megoldást jelentő hallókészülékek társadalmi szintű elfogadása a legsötétebb középkori századokat idézi napjainkban. Gyorsan felhívom a figyelmet arra, hogy ez nem csak hazánkban van így. A világ más országaiban is hasonló a helyzet. A társadalom nem képes egyáltalán, vagy nem képes a technikai fejlődéshez hasonlatos ütemben és mértékben elfogadóvá válni. Ez pedig komoly gátja annak, hogy a hallókészülék viselése legtöbbször ne hiúsági kérdés legyen, hanem egyszerűen a mindennapok természetes részévé váljon. Akár a szemüvegé.

Azok, akik hallókészülék viselésével javíthatnának a hallás- és így az életminőségükön egyaránt, gyakran érzik úgy, hogy a társadalom megbélyegzi őket. Sokszor gúnyolódó megjegyzések célpontjaivá válnak, előfordul, hogy a hátuk mögött összesúgnak “süketnek” vagy éppen “bolondnak” nevezik őket.

Azt, hogy még mindig itt tartunk, nagy hiba lenne csupán az “emberek” számlájára írni.

A világon mindenhol ugyanazzal kell szembesülnie a hallókészülék viselőknek

Sokan alapból elutasítóak, hiszen azt gondolják, hogy a hallókészülék egy stigma. Egyfajta megbélyegezettség. Az esetek többségében sajnos még az is előfordulhat, hogy jogosan szoronganak. Ez az érzés gyakran olyan erős, hogy inkább a jobb minőségű hallás, ezen keresztül pedig a jobb minőségű élet örömétől fosztják meg magukat. Inkább nem hordanak hallókészüléket csak azért, hogy nehogy kicsúfolják őket.

Van itt valami, ami számomra egészen döbbenetes.

Azt gondolhatnánk, hogy a következő megállapítások logikusak, kézenfekvőek, magától értetődőek mindenki számára. Azonban a társadalom négy nagyon fontos dologgal egyáltalán nincsen tisztában.

1. A hallásproblémák nem csupán egy szűk réteget, hanem mindannyiunkat érintik. 

A megnövekedett környezeti zajok, a módosult zenehallgatási szokások (iPod-ok, mp3 lejátszók), a zajos munkahelyeken a hallásvédelem gyakorta előforduló teljes hiánya mellett a hallószervek természetes úton történő elöregedése sem kímél bennünket. Előbb-utóbb valamilyen mértékben mindannyian érintettek leszünk, vagy már érintettek is vagyunk. A kérdés inkább az, hogy kinél mikor jön el az a pillanat, amikor bejelentkezik hallásvizsgálatra egy hallásközpontba. A rossz hírem, hogy akkor nem lesz ők meg én. Csak mi leszünk.

2. A hallásproblémáknak különböző fokozatai vannak. Ha valaki hallókészüléket hord, az egyáltalán nem biztos, hogy – és most idézem a köznyelvi szóhasználatot – ’süket’.

Sosem felejtem el, amikor pár évvel ezelőtt egy reklámügynökség vezetője írt nekem egy e-mail-t, pirossal bekarikázva a hirdetésünkön a hallásvizsgálatra szóló telefonos bejelentkezésről szóló részt. Idézem őt: “Hogyan telefonál az, aki süket?” A dolog akkor nagyon bosszantott, egy válaszlevélben elmagyaráztam neki, hogy nem mindenki “süket”, aki rosszul hall. Ma már azt gondolom, hogy nem feltétlenül csak egyedül ő volt a hibás a tudatlansága miatt. Mindenesetre én a helyében előbb utánanéztem volna a dolognak, mielőtt a levelet megírtam volna.

3. Nem minden hallókészülék viselőt nevezhetünk fogyatékosnak.

Ne szisszenjenek fel! Most még ott tart a társadalmunk, hogy hallókészülék nem egyenlő szemüveg, viszont hallókészülék egyenlő fehér bot és tovább egyenlő kerekesszék. És eszerint kezeli a kérdést a média, ami mint tudjuk erős véleményformáló hatással bír. Miért gondolnának mást az “emberek”? Ma, a hallás témakörével kapcsolatban kizárólag egészségügyi műsorba, hátrányos helyzetűekről szóló magazinokba, esetleg a különböző híradásokba lehet bekerülni, de utóbbiakba is csak akkor, ha valami valóban nagy horderejű dolog történik. A poszt második részében szó fog esni arról is, hogy szerencsére egészen nyitott és segítőkész újságírók is segítik a kommunikációs szakemberek munkáját, nagyon sok, nagyon jó tapasztalatom van velük kapcsolatban személyesen nekem is.

4. Azok, akik idős korukra váltak hallókészülék viselőkké, nem minden tekintetben sorolhatóak egy csoportba azokkal, akik hallássérültként születtek, vagy gyerekkoruk óta élnek hallásproblémával.

Ezt most itt nem fejtem ki részletesen, mivel ez egy külön blogbejegyzést igénylő téma, hamarosan külön posztot fogunk írni róla.

Az első kettő észrevétel szerintem könnyen érthető, egyértelmű. A saját véleményem szerint a harmadik és a negyedik az, amiben a társadalom tudása hiányos, és leginkább tévúton jár.

Hogy pontosan mire gondolok, arra párhuzamként érdemes a látás témakörét felhasználnunk.

Kezdjük egy egyszerű kísérlettel.

Menjünk oda tíz olyan emberhez, aki szemüveget visel, és tegyük fel a kérdést: “Kedves Hölgyem/Uram, Ön szemüveget visel, ettől Ön látássérültnek vagy fogyatékossággal élőnek tartja magát?” Önök szerint tíz emberből hány fogja azt mondani, hogy “igen, annak“? És ha százat kérdeznénk meg? És ha ezret?

Aztán kérdezzünk meg tíz olyan embert, aki nem visel szemüveget: “Ön a szemüveg viselőket látássérülteknek  vagy fogyatékossággal élőnek tartja?” Vajon mi lesz a válasz? Természetesen az, hogy “nem”! És ha százat kérdeznénk meg? És ha ezret?

Most tegyük fel ugyanezeket a kérdéseket hallókészülék viselőknek, majd kérdezzünk meg másokat ugyanerről: “Ön a hallókészülék viselőket hallássérülteknek vagy fogyatékossággal élőnek tartja?” Vajon mi lesz a válasz? Az “igen“-ek száma valószínűleg jóval felülmúlja “nem“-ekét.

Ön a szemüveg viselőket fogyatékossággal élőnek tartja? És a hallókészülék viselőket?

Kézenfekvő a kérdés: funkcióját tekintve mi a különbség a szemüveg és a hallókészülék között? Semmi. Mindkettő egy-egy érzékszervünk a tökéletestől eltérő működését hivatott javítani.

És vajon egyenlőségjelet tesz a társadalom egy szemüveges személy és egy hallókészülék viselő között? Sajnos ma még nem. A szemüveget megszoktuk, pedig a kezdetekkor senki nem gondolta volna, hogy komoly divatkellék lesz belőle. Hogy csupán egyszer majd azért akarják egyesek felvenni – akár nulla dioptriás lencsével –  hogy attól szebbnek, jobbnak, okosabbnak látszanak.

Vajon mikor jön el a pillanat, amikor csupán divatból hordanak hallókészüléket a világon? Reméljük, hogy nem annyira sokára. Mert az azt jelentené, hogy az előítéletek megszűntek.

Jó példa még ide a fogszabályzó viselése. Emlékszem, hogy gyerekkoromban ha egy másik gyerek fogszabályzót kapott, akkor könnyen ki volt téve az iskolatársak csúfolódásának. Aztán felnőttként én is rászántam magam arra, hogy megcsináltassam. Tudják mi volt az általános reakció? A gratuláció. Az hogy mennyire igényes dolog ez, meg hogy képzeljem el van, aki ötvenévesen kezdte el hordani, meg hogy sohasem késő. De közben eltelt huszonöt év.

És ez a helyzet a hallókészülékkel is. Az a személy, aki felismeri azt, hogy a fennálló hallásproblémájára a hallókészülék a megoldás, és elkezdi az eszközt hordani, az igenis igényes önmagával szemben. Tesz valamit azért, hogy a dolgok jobban menjenek.

Döntött. Jól döntött. És mi erre a társadalom reakciója?

Egy nagyon jó nevű, fantasztikus szakmai múlttal rendelkező, és a mai napig praktizáló fül-orr-gégész és audiológus főorvos azt kérdezte tőlem egyszer: “Tudod, hogy mi a különbség a vakok és a nagyothallók megítélése között? Az, hogy amíg a vakokat sajnálják, addig a nagyothallókat kinevetik.”

Ez így leírva borzasztó. De sajnos sokszor tényleg így van. (Mielőtt valaki félre akarná magyarázni ez természetesen nem a vakok vagy a gyengénlátók ellen szól, hanem a hallókészülék viselés elfogadása mellett.)

Belegondolt valaki abba, hogy mi ennek az oka?

Kik a felelősök azért, hogy ez a helyzet jelenleg, és kik tehetnének azért, hogy ez a jövőben ne így legyen?

(folytatása következik)

Forrás: lexikon.katolikus.hu

Dr. Rovó László, fül-orr-gégész és audiológus professzor nyilatkozik a műtétről

A médiamegjelenésekről

Hogy kerül egy műtét az összes fontos országos csatorna – M1, M2, Duna TV, RTL Klub, TV2, Hír TV, Echo TV – Híradójába? Hogyan kerül a Magyar Nemzet címoldalára, a Magyar Hírlap második oldalára? Miért gondolja a Metropol, hogy érdemes fél oldalt szentelni a dolognak? Hogy lesz belőle Index címlap vagy hogyan lesz tudósítás a Kossuth Rádió leghallgatottabb műsorába, a Déli Krónikába? És mégis, hogyan fordulhat elő, hogy egy ilyen fontos hírt agyonhallgatnak bizonyos médiumok? A műtétnek vagy Dr. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár úr bejelentésének – az újszülöttek kötelező műszeres, azaz objektív hallásvizsgálatának törvénybe foglalási szándéka – van számukra hírértéke?

A Facebook erejéről

A műtét napján az MTV Híradójának Facebook oldala egyetlen egy hírt talált fontosnak a megosztásra: a sikeres szegedi beavatkozásét. A hírt eddig 373 személy találta Like-ra érdemesnek, és 134-en osztották meg az információt az ismerőseik között. Az Index cikkét 658-an ajánlották elolvasásra. Ennél is megdöbbentőbb a Szeged Cafe 822 Like-ja, vagy a Délmagyarország (Csongrád megye napilapja) Facebook oldala, ahol 988 (!) Like és 481 megosztással segítették az olvasók a hír terjedését. Aki naponta használja a közösségi oldalakat, az tudja, hogy ezek hatalmas számok.

Számomra ez három dolgot jelent:

• a jó hírekre vágynak az emberek, és örömmel osztják azokat meg ismerőseikkel
• valami olyasmit viszünk véghez, amit értékel a társadalom még akkor is, ha személyesen nem feltétlenül érintett az ügyben
• a szegedi és környékbeli emberek igazán büszkék a helyi sikerekre

Persze néhány rosszindulatú kommentelő mindig akad, róluk hamarosan egy posztot fogok publikálni a blog hasábjain.

A szegedi emberek összetartásáról

Nem először tapasztalom, hogy a szegedi, vagy tágabb környezetüket tekintve a Csongrád megyei emberek milyen összetartóak. Volt szerencsém együtt dolgozni szegedi színészekkel, gyártásvezetőkkel, operatőtökkel, valamint más, a film/színház területén tevékenykedő emberekkel, és lenyűgözőnek tartottam azt, ahogyan egymást segítik a közös munka során. Kiálltak egymásért mindig, minden pillanatban. Akkor még azt gondoltam, hogy ez a művészek közötti különleges kapcsolat miatt lehet. Persze az is volt, de nem csak az.

Korábban jó pár fontos eseményen együtt dolgoztunk a szegedi újságíró kollégákkal. Ilyen volt többek között az első hazai Cochlear Baha 4 Attract premier is. A különböző televíziós stábok, a helyi tudósítók a mostani műtéten ugyancsak ott voltak. Azonnal jöttek, mert valami országos szinten fontos, de ugyanakkor Szeged városának is jó hírét keltő eseményre hívtuk őket.

Sokat hallani a nézettségért, olvasottságért, hallgatottságért folyó ádáz küzdelemről. De amikor a helyi tudósítók egymásnak adják a drótot a műtétről (a kedvenc M1-es riporterem szól az MTI-s kollégának, a kiváló fotós a Lánchíd Rádiónak, stb.), amikor az RTL Klub nagyszerű riportere, az éppen a műtőben forgató TV2-s operatőrnek a műtő előtt hagyott táskáját és kamera állványát gondolkodás nélkül magához veszi, és leviszi a sajtóbeszélgetés helyszínére, vagy amikor a Hír TV és az Echo TV operatőre egyszerre forgat a viszonylag kicsi műtőben, és elosztják egymás között, hogy ki veszi a nagy totált, ki pedig a közeliket, és az anyagokat megosztják egymás között… akkor azt gondolom, hogy igen, ezt az élet minden területén így kellene csinálnunk. Kedves szegedi Kollégák, minden tiszteletem a tiétek!

A szegedi stábok és tudósítók: minden tiszteletem a tiétek!

Sajtóesemény Szegeden? Biztosan balhé lesz a környéken!

Amikor tavaly ősszel a világon először végezte el Rovó Professzor az általa kifejlesztett új műtéti technológiával a Cochlear Baha 4 Attract műtétet, akkor is meghívtuk a sajtó munkatársait az eseményre. A beavatkozást hosszú egyeztetések előzték meg, Svédországból és Svájcból is érkeztek specialisták, hatalmas előkészület volt a Klinika részéről is. Minden rendben ment, míg a műtét előtti délután nem messze Szegedtől, egy Romániából érkező osztrák Hummer-es elütötte a munkáját végző rendőrmotorost. A szörnyű esetre persze nem csak aznap, hanem másnap reggel is “hivatalos volt” a média. Megértem őket, hogy ott volt a helyük, az egész ország megdöbbenve várta az újabb híreket. Eljött minden pr-es rémálma, amikor váratlanul valami nagyobb érdeklődésre számot tartó, kihagyhatatlan dolog történik közvetlenül a sajtóesemény előtt. A szegedi sajtós kollégák pozitív hozzáállásuknak és logisztikai képességeiknek köszönhetően azonban mégis megoldották valahogy a helyzetet, és a Baha műtétről és a balesetről is tudósítottak.

De azt az estét tényleg nem kívánom senkinek.

És persze most sem maradtunk ki a jóból. A műtétnek vége, szülőkkel riportok elkészítve, Rovó Professzor még egy utolsó egyeztetésen Dr. Zombor Gábor államtitkár úrral, kamerák a helyükön, újságírók jegyzetei és diktafonjai bekészítve. Ez a nap csúcspontja, egy pr-es számára az utolsó lépés a pár órán át tartó halhatatlanság felé vezető úton: Államtitkár úr be fog jelenteni valami nagyon fontos dolgot, Professzor úr részletesen beszámol majd a műtétről, Terman Tibor, az Amplifon Kft – az implantátum hivatalos hazai disztribútorának ügyvezetője – beszélni fog az implantátum működéséről.

Dr. Zombor Gábor, Prof. Dr. Rovó László és Terman Tibor

Minden és mindenki a megfelelő helyen. Ez az! Két perc – mondom a sajtós kollégáknak, amikor hirtelen nagy zsivaj támad a teremben, mindenki kapkod a telefonja után. Beérkezik egy hívás, hogy a TEK letartóztatott nyolc autópálya rendőrt. Ez nem lehet igaz. A stáboknak menniük kellene, hirtelen tapintható lesz a feszültség, senki nem akar lemaradni semmiről… aztán belépnek a főszereplők, és az újságírók újra jelesre vizsgáznak. Maradnak, kérdeznek, érdeklődőek. És persze este látom a Híradókban, hogy kitűnő riportot forgattak a TEK-es akcióról is.

Szegeden így mennek a dolgok.